Kategóriák
Hírek

Klímatudatosan a munkahelyen és a hétköznapokban

A KEHOP 1.2.1 projekt keretében a klímatudatosságról szóló workshopon vettek részt a Kispesti Polgármesteri Hivatal szakemberei, munkatársai. Az előadás és az azt követő beszélgetés azt tárgyalta, hogy mit tehetünk egyéni, területi, hivatali szinteken  a klímavédelemért.

Magyar László, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ témafelelőse előadásában arra hívta fel az önkormányzati dolgozók figyelmét, hogy nincs már mire várni, és senki se érezze úgy, hogy túl kicsi ahhoz, hogy befolyásolni tudja a természeti folyamatokat, mert „sok kicsi sokra megy”  –  hangsúlyozta.

Említette, hogy 100 éves rekordok dőltek meg az elmúlt években Magyarországon is, mind az átlaghőmérsékletet, mind a csapadékmennyiség tekintetében. Túl gyors a változás üteme, és egyre gyorsuló, amire nem vagyunk felkészülve. Várható például, hogy Európa északi részei csapadékosabbá válnak, míg a déli részeken csapadékhiány lesz. Példaként Spanyolországot említette, ahol elsivatagodásra számítanak a szakemberek. Mi pedig a csapadékeloszlás teljes megváltozására, ingadozására, olykor szélsőségességére számíthatunk, ami alaposan befolyásolhatja majd a növénytermesztést és az ivóvízellátást. Várhatóan egyre szárazabb és vízhiányosabb tavaszra és nyarakra, enyhébb telekre, de csapadékosabb őszre készülhetünk.

Az előadó hangsúlyozta: bár a kilátások nem kedvezőek, ez nem jelentheti azt, hogy nincs mit tenni, ölbe tett kézzel kell várni a világvégét. Minden szinten, az egyéneknek, a közösségeknek, a településeknek, és az országoknak komoly feladatai vannak a klímavédelemben, amelyre készültek/készülnek is tervek, stratégiák a különböző szinteken.

Ezek végrehajtásában azonban jelentős lemaradás van. Az EU és valamennyi tagállama aláírta és megerősítette a Párizsi Megállapodást, és elkötelezték magukat annak végrehajtása mellett. Ezen elkötelezettségükkel összhangban az uniós országok megállapodtak abban, hogy az EU-t olyan pályára állítják, amely lehetővé teszi, hogy 2050-re az EU a világ első klímasemleges gazdaságává váljon. A megállapodásban előírtaknak megfelelően az EU 2020 vége előtt benyújtotta hosszú távú kibocsátás csökkentési  stratégiáját és aktualizált éghajlat-politikai terveit, és vállalta, hogy 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az uniós kibocsátásokat.

A párizsi megállapodásban minden ország maga határozza meg saját hozzájárulását annak érdekében, hogy enyhítse a globális felmelegedést.

A 2020 szeptemberében elfogadott Kispesti Klímastratégiában megfogalmazottak szerint Kispest Önkormányzata számára fontos a klímaváltozás elleni fellépés, amit jól példáz a 2018-ban kidolgozott Fenntartható Energia-és Klíma Akcióterv (SECAP). Ennek alapján Kispest már elkötelezte magát a 40 százalékos emisszió (széndioxid-kibocsátás) csökkentése mellett. A jelenlegi klímastratégia célja ehhez kapcsolódóan egyrészt segíteni a 2030-ra vizionált 40 százalékos emisszió csökkenést (2006-hoz képest), másrészt, távlatibb célok kitűzése és releváns intézkedések megvalósításának elősegítése 2050-ig.

Majdnem mindenhol késlekedés tapasztalható, hiszen állami szinten nem sok minden történt a klímastratégia végrehajtásában, de egyéni és helyi szinten sokkal aktívabbak már az emberek. A városi, területi önkormányzatok tekintettel lehetnek, tudatosabban odafigyelhetnek a klímavédelemre az épület- és közlekedésfejlesztéseknél, az intézményi nyílászárócseréknél, a világítás- és fűtéskorszerűsítéseknél, a hőszigeteléseknél, a nagy áramfogyasztású munkaeszközök cseréjénél, az ivóvízhálózatok felújításánál, az erdő- és napelem-telepítésnél, a közbeszerzéseknél, de akár készíthetnek hőségtervet is, és nagyobb figyelmet fordíthatnak a különféle területeken dolgozók klímatudatos képzésére is.

Hogy mit tehetnek például az önkormányzati dolgozók a hétköznapokban, amire akár figyelmeztethetik munkatársaikat is, arra jó példákat hallhattunk, amelyek már túlmutatnak a munkahelyeken, és a magánéletben is hasznosak lehetnek. Ami a legfontosabb, ezek bizony már nem kerülnek külön pénzbe, nem igényelnek anyagi forrásokat, „csak” egy kis odafigyelést.  A fűtés-hűtés megfelelő szabályozása, a szellőztetés fontossága, a felesleges villanyáram-fogyasztás korlátozása, a nem használt elektromos eszközök kikapcsolása, az alternatív közlekedési eszközök, elsősorban a kerékpár igénybevétele, a repülővel való utazás kerülése, kevesebb húsfogyasztás, látszólag apróságok, de komolyan befolyásolják a klímavédelmet. 

Az előadást interaktív foglalkozás zárta, amelyen közös ötleteléssel, véleményekkel, feladatokkal segítették a klímatudatos gondolkodást, a szemléletformálást.